2012. május 19. szombat - Ivó, Milán.
Holnapi névnap: Bernát, Felícia
Pogány, royalista, vörös
Kedd, 2012. május 1. 17:05
Április-május fordulóján három, igen különböző jeles nap váltja egymást a naptárban és az utcán. Valborg, a tavaszünnep volt itt legelőbb. Carl Gustaf király viszont éppen ennek előestéjén született 1946-ban, így lett a royalisták ünnepnapja is – melyet a munkások nagy becsben tartott szolidaritási napja követ. S valószínű, csak a kívülálló számára különös, hogy a vörös baloldali párt május elsejei gyűlését a város szívében húzódó Király kertben tartja, s hogy az Internacionálét énekelő, vörös zászlókat lengető szocdemek Stockholm egyik főutcáján, a Király utcán vonulnak...
Esély - egyenlőség
Üvegplafon-kampány
Ma a nők ingyen dolgoznak 15.51 után
Szombat, 2012. március 24. 16:15
Az EU parlamentjébe delegált svéd képviselőnők átfogó üvegplafon-kampányt kezdeményeztek a nemzetközi nőnap apropóján. Azt akarják elérni, hogy a tagállamok lépjenek fel a férfiak és nők fizetésében még mindíg meglévő jelentős különbség ellen.
Élet - mód
Vasaloppet - világszám!
90 km, 90 év
Szombat, 2012. március 3. 17:32
90 éve ezzel ér véget a téli sportszünet. Minden év márciusának első vasárnapján tízezrek kelnek útra az ország minden pontjáról, s szép számban külföldről is, hogy részesei lehessenek a világ legnagyobb és legrégebbi sífutásának, a Vasaloppetnek. Nem pusztán verseny ez, de tradiciókkal átszínezett sport- és népünnepély, mely hangulatában semmihez sem hasonlítható.
Munka - pénz
Nagyon fut a svéd gazdaság
73,5 milliárdos többlet az kincstárban
Kedd, 2012. január 31. 16:20
A svéd költségvetés óriási többlettel zárta az elmúlt évet. Az előzőre, mely kétszázalékos mínuszban landolt, alaposan rávert a 2011-es eredmény. S miután a kincstár kiadásai a tervezettnél alacsonyabb szinten (804,3 milliárd kr) maradtak, miközben a bevételei (872,1 milliárd kr) jóval felülmúlták azt, a saldo összesen 73,5 milliárdos pluszt mutat.
Perspektíva
foto: royalcourt.se
Carl XVI Gustaf svéd király és örököse, Victoria hercegnő. Lesz-e vajon belőle az első választott svéd köztársasági elnök?
Királyság vagy köztársaság?
Kedd, 2012. január 3. 15:54
A svéd közrádióban megszólalt norvég monarchiakutató óvatosan merészet állít: Európában, ma talán a svéd királyi família pozíciója a legbizonytalanabb. A jórészt szabadelvű svédek egyáltalán nem tekintik magukat alattvalónak, s szívesen megválasztanák Victoria trónörököst egy svéd köztársaság első elnökének.
Attitűd
Stockholmi üzenet Tarlósnak
Huszonegy európai színházvezető együtt tiltakozik
Hétfő, 2011. december 5. 00:32
foto: Dramaten
Johan Rabaeus, a Dramaten kiválósága, egy Molière-darab címszerepében
A stockholmi
Dramaten
a svéd Nemzeti – Ingmar Bergman, Bibi Andersson, Greta Garbo teátruma – kezdeményezte tiltakozáshoz hasonló rangú európai társulatok sora is támogatását és nevét adta. A
Mitos21
tagjai a Dörner-Csurka páros kinevezése okán fejti ki nemtetszését Tarlósnak, s a levelet eljuttatja minden budapesti követségnek és több európai kulturális intézménynek és neves kultúrszemélyiségnek is.
Attitűd
Szólásszabadság, 1766. óta
A világ első sajtótörvénye, a svéd
Vasárnap, 2010. december 5. 18:03
Itt 250 éve felülírhatatlan törvény védi a szólásszabadságot. A gondolatközlés útjába nem állhat más személy, se hivatal, se hatóság. A publikált információk forrását is védi a törvény, felfedésének követelése bűncselekménynek minősül.
Perspektíva
Az Európa Mozgalom és a Svéd Újságíróklub sajtószabadságról szóló vitaestjének vendégei
A magyar médiatörvény svéd szemmel
A szakma nyomásgyakorlást fontolgat az EU-ben
Hétfő, 2011. október 10. 17:28
A stockholmi Európa Mozgalom szemináriuma a sajtószabadság aktuális európai vetületeire fókuszált – például, a magyar médiában kibontakozó figyelemre feltétlenül számot tartó jelenségekre.
Munka - pénz
Svéd GDP: +5,3%
Felpörgött a gazdaság
Hétfő, 2011. augusztus 1. 20:15
A svéd gazdaság a második negyedévben sokkal jobban teljesített, mint az elemzők várták, prognosztizálták. Svédország összteljesítménye az április-június időszakban 5,3 százalékkal magasabb az előző év hasonló periódusához képest.
Munka - pénz
Grafika: Latell
A cégvezetők harmada nő
A kormány sepri előttük az utat
Szerda, 2011. február 23. 09:25
Máris sikeres az intézkedéscsomag, mellyel a svéd konzervatív-liberális kormány – illeszkedve az EU ajánlásaihoz –, a nőket szándékozik helyzetbe hozni: sarkallni kívánja a tőzsdei cégek irányítóit, válasszanak be több nőt a vezetőik sorába, másrészt saját kisvállalkozások elindítását ösztönzik, különösen a középkorú és/vagy munkanélküli s a más kultúrákból érkezett nők körében.
Napra 25 éve
Foto: scanpix
A Palme-gyilkosságról
Beszélgetés Ingvar Carlsson ex-miniszterelnökkel
Szombat, 2011. február 26. 08:30
Minden, harmincnál idősebb svéd pontosan emlékszik, milyen körülmények között érte a hír, pontosan 25 évvel ezelőtt: lelőtték Palmét a nyílt utcán. Döbbenet, gyász és embermagasságú vörös rózsa halom; Svédország elveszítette ártatlanságát.
Munka - pénz
Mi jár a svéd képviselőnek?
Szolgálati kölcsönlakás és vonatbérlet
Kedd, 2011. február 15. 01:41
Ha Lázár János vidéki frakcióvezető lenne Svédországban, igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti bérletét. S polgármester sem lehetne fél időben. Ugyanis, olyan poszt itt nincs is!
Attitűd
Az alkotmány, ha svéd
El a kezekkel a demokráciától!
Szerda, 2010. november 3. 13:29
A svéd alkotmány a négy pilléren nyugvó
Grundlagarna
, melynek speciális szerepe és presztízse van; a társadalom működésének alapszabálya, legfőbb feladata a demokratikus berendezkedés védelme. Ezért gondoskodik arról is, hogy ne lehessen könnyen megváltoztatni, mondván: el a kezekkel a demokráciától!
Kreatív - kommunikáció
André Kertész, Fotografiska
Május 27-ig: My France, 1925-1936
Szombat, 2012. április 21. 11:35
A stockholmi
Fotografiska
nagy érdeklődéssel várt tavaszi kiállításán André Kertész párizsi periódusának képeire fordítja spotlámpáit. E legjobbnak tekintett korszakának jól ismert fekete-fehér fotói sorakoznak most ott a régi vámház hófehér falain. Az avantgard Parizs meghatározó személyiségei – mint Mondrian, Léger, Chagall – és mások portréi mellett, a lendületesen változó város kertészesen meglátott és megörökített, s ma már klasszikusnak számító életképei és csendéletei láthatók.
Kreatív - kommunikáció
Nem mese az északi boszorka!
Pogány rítusok Stockholm közepén
Csütörtök, 2012. április 5. 10:13
Häxor, Skärtorsdag, Blåkulla. Három szorosan összetartozó fogalom a svéd népmesékben, melyekben a boszorkányok Nagycsütörtök/Nagypéntek éjszakáján kirepülnek a Kékhegyre, hogy összeszűrjék a levet magával a Sátánnal. A korai pogány társadalom és a későbbi keresztény doktrínák ütközése máig ható élmény a kollektív tudat mélyén... s talán magyarázatot ad néhány mai jelenségre is, például az északi nők szabadságvágyára.
Attitűd
Vigyázó szemük Budapesten
Színházi Világnap a Dramatenben
Vasárnap, 2012. április 1. 18:52
Johan Rabaeus, A fösvény. Dramaten, Stockholm
John Malkovich esszenciális üzenete a színház legfőbb küldetését emelte ki: a színház dolga, hogy keresse a választ arra, mit jelent embernek lenni. Ennek mentén, a magyar kultúrát s a színjátszást érintő aggasztó jelenségeket emelte a Színházi Világnap reflektorfényébe. Malkovich mondatait, a hagyományoknak megfelelően, a március 27-i előadás megkezdésekor felolvasták világszerte, így a Dramatenben is, mely az estét a magyar kultúra helyzetének szentelte.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
Pogány, royalista, vörös
2012. május 7. 10:16
Ezekben a hetekben – akár csak a téli napfordulóhoz kapcsolódó ünnepkörben - körbetáncolják egymást a pogány, a keresztény és más svéd jeles napok: a Påsk (Húsvét), Valborg, a király születésnapja, a munkások ünnepe, Pingst (Pünkösd), s majd Midsommar (Szent Iván). S az északi tavasz, mely mindezeknek keretet ad, semmi máshoz nem fogható – ennél intenzívebb és pompásabb csak a skandináv nyár.
Mi jár a svéd képviselőnek?
2012. május 7. 12:35
Ha Lázár János Svédországban lenne frakcióvezető, hét közben igénybe vehetné a parlament egyik szolgálati garzonlakását, a hazaútra pedig az éves vasúti- vagy buszbérletét. Ugyanis ez járna neki. Munkája során adódó más költségeit, természetesen megtérítené a Ház gazdasági hivatala – annak szigorú keretei között. Ám, gondja se' lenne vidéki otthonáig tartó távolság napi legyőzésével, mivel nem tölthetné be egy időben a polgármesteri posztot is. Igaz, olyan poszt itt nincs is!
Királyság vagy köztársaság?
2012. május 7. 11:49
A svéd közrádióban megszólalt norvég monarchiakutató óvatosan merészet állít: Európában, ma talán a svéd királyi família pozíciója a legbizonytalanabb. A jórészt szabadelvű svédek egyáltalán nem tekintik magukat alattvalónak, s szívesen megválasztanák Victoria trónörököst egy svéd köztársaság első elnökének.
Alkotmányozás a Facebook-on
2012. január 17. 15:16
Izland a világ egyik 'legbehálózottabb' országa, s 320.000 lakójának kétharmada fenn van a Facebook-on! Ezért Johanna Sigurdardottir miniszterelnök, a parlamenttel a háta mögött, erre alapozva kezdeményezte a demokrácia rendhagyó kiterjesztését: a közösségi oldalakon interaktivizálja az új alaptörvény vitáját.
Üvegplafon-kampány
2012. május 7. 11:34
Az EU parlamentjébe delegált svéd képviselőnők átfogó üvegplafon-kampányt kezdeményeztek a nemzetközi nőnap apropóján. Azt akarják elérni, hogy a tagállamok lépjenek fel a férfiak és nők fizetésében még mindíg meglévő jelentős különbség ellen.
További cikkeink
Linje Lusta
2012. január 17. 15:16
Stockholmban a 7-es volt a 'vágy villamosa'. Imádták majd' száz éven át. 1967-ben a népszavazással eldöntött jobboldali közlekedésre áttérés áldozatául esett. A kocsik múzeumba vonultak, a síneket felszedték. Most vissza az egész!
GlobáliSvédek
2012. január 17. 15:16
A svédektlől többnyire nem idegen a gondolat, hogy különbözlő más kultúrákba költözzenek hosszabb-rövidebb idlőre. Az utóbbi 10-15 évben egyre több felnlőtt, mi több, család is útra kel – miután gyakran mindenüket pénzzé teszik –, hogy modern nomádokként szerencsét próbáljanak a nagyvilágban. Akár több helyen, s több éven át is!
Stockholmi üzenet Tarlósnak
2012. május 7. 11:50
A stockholmi Dramaten a svéd Nemzeti – Ingmar Bergman, Bibi Andersson, Greta Garbo teátruma – kezdeményezte tiltakozáshoz hasonló rangú európai társulatok sora is támogatását és nevét adta. A Mitos21 tagjai a Dörner-Csurka páros kinevezése okán fejti ki nemtetszését Tarlósnak, s a levelet eljuttatja minden budapesti követségnek és több európai kulturális intézménynek, személyiségnek is.
Több bio-terméket vár a paic
2012. január 17. 15:16
Az utóbbi évek megváltozott fogyasztási szokásainak köszönhetően egyre többen keresik és vásárolják a helyben, illetve a környezettudatos és társadalmi szempontból etikus módon előállított élelmiszereket. A szövetkezetek és gazdák alig képesek kielégíteni a vásárlók kívánságait.
Sajnálom Felség, nincs szabad asztalunk!
2012. január 17. 15:16
Vannak helyek, ahol az egyenlőknél egyesek egyenlőbbek. S vannak helyek, ahol a király is adót fizet. Ha azt olvassuk: ismét gyorshajtáson kapták, s a rendőrség postázta számára az ezerkoronás csekket,kis mosollyal nyugtázzuk: ő sem kivétel. Ám, ami nemrég történt, tetszhetett még a republikánusoknak is (a svédek harmada az).
A design nem luxus
2012. január 17. 15:16
A svéd gazdaság egyik büszke zászlóshajója. Királyi felvezetéssel, rendszeresen viszik ki a nagyvilágba, hogy a piaci szempontból jelentős városokban, látványos kiállításokkal, revűkkel építsék tovább az ország imázsát.
Svéd GDP: +5,3%
2012. május 7. 12:27
A svéd gazdaság a második negyedévben sokkal jobban teljesített, mint az év első negyedében, s fölötte annak, amit az elemzők vártak, prognosztizáltak. Svédország összteljesítménye az április-május-június időszakot tekintve 5,3 százalékkal magasabb az előző év hasonló periódusához képest.
Hódító svéd séfek
2012. január 17. 15:16
A napokban Lyonban megtartott Bocuse d'Or versenyen skandináv konyhamesterek csípték meg mind a három érmet. Az északi szakácsok már vagy tíz éve ott 'kavarnak' a világ élvonalában. A francia s más, tradicionálisan 'nagynak' tartott ételkultúrák nem kis csodálkozására. Hogyan csinálják a svédek?
A magyar médiatörvény svéd szemmel
2012. május 7. 12:23
A stockholmi Európa Mozgalom szemináriuma a sajtószabadság aktuális európai vetületeire fókuszált – például, a magyar médiában kibontakozó figyelemre feltétlenül számot tartó jelenségekre.
Szólásszabadság, 1766. óta
2012. május 7. 12:20
Nem véletlen, hogy a WikiLeaks Stockholmból szivárogtat. Svédországban ugyanis mintegy 250 éve felülírhatatlan törvény védi a polgár jogát ahhoz, hogy érzelmeit, gondolatait, véleményét félelmek nélkül kifejezze mások számára. A gondolatoknak és kifejezésüknek útjába nem állhat más személy, se hivatal, se hatóság. Miközben a sajtóban vagy másutt publikált információk forrását védi a törvény, felfedésének követelése bűncselekménynek minősül.
Kadhafi-milliárdok Svédországban
2012. január 17. 15:16
A svéd állami pénzfelügyelet munkatársai, a hét folyamán a sajtóból feléjük záporozó kérdésekre, a szokásos banktitokra hivatkozva, igen rövid és legfőképpen kitérő válaszokat adtak, Kadhafi svédországi befektetésekben fialó pénzének nagyságáról. Azonban mértékadó napi- és gazdasági lapok is állítják: tizmilliárdokról beszélhetünk.
Vasaloppet - világszám!
2012. május 7. 11:39
90 éve ezzel ér véget a téli sportszünet. Minden év márciusának első vasárnapján tízezrek kelnek útra az ország minden pontjáról, s szép számban külföldről is, hogy részesei lehessenek a világ legnagyobb, leghosszabb és legrégebbi sífutásának, a Vasaloppetnek. Nem pusztán verseny ez, de történelemmel, tradiciókkal átszínezett sport- és népünnepély, mely hangulatában semmihez sem hasonlítható.
Biciklivel munkába
2012. január 17. 15:16
Amikor a nyár elején a metro újság körkérdést intézett 15.000 olvasójához, szerte a világban, kiderült: a stockholmiak ugyan elmaradnak az amszterdamiaktól, még a koppenhágaiaktól is – de majdnem olyan nagy aránybna választják a kerékpárt a napi közlekedésükhöz, mint a berliniek vagy a tokióiak. Minden ötödik fővárosi vagy annak környékén lakó svéd biciklizik naponta a munkahelye és a lakása között!
Csillag az ablakban
2012. május 7. 14:00
Itt más a fény és kevesebb van belőle. Nagy becsben tartjuk és ünnepeljük: a nyár derekán, mikor húsz órán át árad, s a télelőn, amikor várjuk, hogy újra eljöjjön. A svéd ablakok ma öltöztek új ruhába, jelezve: a mögötte lakók a téli ünnepekre készülnek. Megjelentek a karácsonyi szimbólumok: a betlehemi csillag, a szív, gyertyák és lámpák. Pirosban, aranyban, ezüstben, hófehérben.
Karrier ötvenen túl
2012. január 17. 15:16
Els-Beth Mercijének anyósülésén utazott már herceg, miniszterelnök és néhány Kennedy is; ő az ország legidősebb taxisofőrje. Abbahagyni? Dehogy! Annika akkor született, mikor Els-Beth taxizni kezdett. Névjegyévé vált decens kasmirszettjében ő a legnagyobb magánbank igazgatója, s a legtöbbet kereső svéd nő is.
Vissza
ROVATOK
Attitűd
Esély - egyenlőség
Élet - mód
Kívül - belül
Kreatív - kommunikáció
Munka - pénz
Perspektíva
Munka - pénz
Munkaerőhiány lépett fel
Hétfő, 2012. január 9. 18:24
ArbetsFörmedlingen. A munkaközvetítlő hálózat emblémája és egyik irodája
Az egyetemi felvételt koordináló központ s a statisztikai hivatallal ismét közre adta: a gazdaság- és az álláspiac várható mozgása tükrében, mely ágazatok prognózisa alakul előnyösen, s kedvezőtlenül az idén, s a következők két-három évben.
Attitűd
Magyar abszurd a sajtóban
Az olvasó csak csóválja a fejét...
Kedd, 2011. november 8. 19:30
Foto: scanpix
Egy ifjúsági amatőrszínház plakátjának részlete: Állítsátok meg Arturo Uit!
A svédekre általában, de a sajtójukra sem jellemző, hogy elhamarkodottan reagálna a világ dolgaira. Ha azonban a legolvasottabb napilap kitartóan rajta tartja szemét bizonyos jelenségeken, s fontosnak tartja azt is, hogy ezeket, a lap szellemiségén tükrözve, rendre közzé is tegye – ez jelzésértékű. Utóbb, az Új Színházban folyó játékkal is ezt tette.
Munka - pénz
Mennyit keresnek a svédek?
Egy tőzsdecápa = négy halász
Vasárnap, 2011. szeptember 25. 17:53
Svédországban minden hó 25-én kapnak fizetést az alkalmazottak. Ennek praktikus oka van: hogy elsejéig be tudják fizetni a számlákat. A dolgozónak járó összeg harmadát a munkaadó eleve az önkormányzat kasszajába utalja. A bankkontón landoló pénz pedig általában csupán néhány napig 'tartózkodik' ott.
Kívül - belül
Stockholm az új kedvenc
3. az európai fővárosok között
Szombat, 2012. március 17. 15:09
Egyre több európai választja Stockholmot úti célként, s e jelenség hullámain sikeresen szörfölnek a svéd turisztikai ipar szereplői. Az elmúlt évet tekintve, Párizs és Amszterdam mögött, a svéd főváros vált a harmadik legnépszerűbb úti céllá Európában, megelőzve a nemrég még topfavoritnak számító Berlint és Londont.
Kreatív - kommunikáció
Utolsó taps
Elhunyt Erland Josephson
Hétfő, 2012. február 27. 21:48
Néhány évvel ezelőtt, a Dramaten színpad mögötti társalgójában, egy fiatal színész lépett oda, az akkor már a Parkinson kórtól kerekesszékbe kényszerült Erland Josephsonhoz. Óvatosan hozzáhajolt s megkérdezte, hogy van. Mire Erland dörgő hangon felkiáltott: Nagyszerűen! Hogyan másként, hiszen otthon üldögélt. A színházában. Melynek színpadáról vasárnap végleg távozott.
Perspektíva
Téli fényjelenségek Északon
Boldog új évet!
Szombat, 2011. december 31. 11:34
* Téli fények Stockholmban és Északon *
Élet - mód
Ha hétfő, akkor húsmentes
Trendet csinált a stockholmi hotel
Hétfő, 2012. január 16. 00:11
A Stockholm üzleti központjában álló
Nordic Light Hotel
az ősz elején úgy döntött, éttermei kínálatából kiveszi a húst hétfőnként. Néhány héttel később, az ország második legnagyobb légiközlekedési vállalata, a
Malmö Aviation
is csatlakozott, s a hét első s legforgalmasabb napján kizárólag húsmentes ételeket szolgál fel valamennyi járatán.
Élet - mód
Édesszájú svédek
A svédek eszik a legtöbbet
Szerda, 2011. december 28. 13:13
A dolog mérhetetlen veszélye abban rejlik, hogy magad válogatsz. Elszánt léptekkel avagy somfordálva megközelíted a helyet, melyet körben szemmagasságig, finomságokkal teli dobozok borítanak. A papirzacskók és homokozólapátok pedig csak arra várnak, hogy megradd őket és zsákolj kedvedre.
Élet - mód
Csillag az ablakban
Itt a téli ünnepek kezdete!
Vasárnap, 2011. november 27. 17:48
Itt más a fény és kevesebb van belőle. Becsben tartjuk és ünnepeljük: a nyár derekán, mikor húsz órán át árad, s a télelőn, amikor várjuk, hogy újra eljöjjön. Az ablakok ma öltöztek új ruhába, jelezve: a mögötte lakók a téli ünnepekre készülnek. Megjelentek a karácsonyi szimbólumok: a betlehemi csillag, a szív, gyertyák és lámpák. Pirosban, aranyban, ezüstben, hófehérben.
Kreatív - kommunikáció
Malmő – fekete-fehérben
Foto: Mátyus Andrea
Hétfő, 2011. május 2. 01:04
Egy fiatal fotóművész, Mátyus Andrea képeit mutatom be, melyek az ő érzékeny szemével láttatják Malmő ismert – és sokak számára felfedezetlen arcait. Feketében-fehérben – hogy mi se mulasszuk el meglátni azt és úgy, amit és ahogyan szerinte érdemes... Egy másik válogatásban, majd Stockholmon vezetnek végig Andrea képei.
Impresszum
Szerzői jogok
Médiaajánlat
Írjon nekünk!
RSS
© 2012 - www.svedasztal.com - minden jog fenntartva